Kerületünk fasorainak rendszeres állapotfelmérése, és karbantartó valamint koronaalakító metszése is a parkfenntartás egyik fő feladata. Ha egy fa állapotából adódóan balesetveszélyessé válik, tehát beteg, korhadt vagy kiszáradt, ki kell vágnunk. A 2015-ös emlékezetes viharban sajnos szintén nagyon sok öreg fa kidőlt vagy olyan súlyosan sérült, hogy menthetetlenné vált. Különösen indokolt volt tehát, hogy a megsemmisült fák helyett újakat ültessünk, ez 2016 őszén valósulhatott meg, körülbelül 250 facsemete telepítésével. A lakossági kérések nagy részét is sikerült megvalósítanunk, az utcafasorokat is pótoltuk, sőt új fasorokat is telepítettünk, a Vasútsorra például 50 vérszilva és 25 gömbjuhar került kiültetésre.
A lehulló levelek ősszel ugyan bosszúságot okoznak, és nyáron sem mindenki örül a fák lombkoronája által nyújtott árnyéknak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a fák jelenléte az esztétikai értékükön túl, elengedhetetlen a szennyezett levegőjű fővárosban. Ezért 2017-ben is igyekszünk folyamatosan pótolni és karbantartani fasorainkat, a lakosság segítő együttműködésére számítva. Várjuk továbbra is kéréseiket, észrevételeiket! A bejelentéseket minden esetben kivizsgáljuk, és elvégezzük a szükséges alakító vagy növényvédelmi karbantartási munkálatokat.