Dunaparty összefogás

Dunaparty Összefogás

 

Május 16.-án a Dunaparty Összefogás és a Teszedd-akció keretében megtisztítottuk a XX. kerület Duna-partját. A Rendezvényen részt vett Szabados Ákos Polgármester úr, több önkormányzati képviselő, az Átalakuló Duna-part nevű közösség képviseletében Mach Péter képviselő úr, a Pesterzsébeti Polgárőrség, a “Budapest” Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskola diákjai, valamint nagy örömünkre sok szorgalmas kezű kerületi lakos is csatlakozott.
Közös munkánk gyümölcseként 118 zsák szemetet sikerült összegyűjteni a Duna partjáról és a nádas közül. A levágott füvet összegereblyéztük, majd fűzfákat ültettünk el.
Az akció végén a résztvevőket zsíros kenyérrel vendégeltük meg.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, hogy tegyen a Duna-part tisztaságáért és az élhetőbb környezetért!

Kérünk mindenkit, hogy ezentúl is vigyázzon a környezetére, hogy minél tovább tiszta állapotában megőrizhessük unokáinknak!

Köszönettel: Szociális Foglalkoztató

 

Regisztráció, zsákosztás, eligazítás…

 1

 

 

 

 

A „Budapest” Baptista Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gimnázium és Sportiskola diákjai is segítettek.

11269648_470869279732442_894816567_n

 

A Pesterzsébeti Polgárőrség akcióban.

11261063_470869229732447_1052749596_n

 

Szorgalmas lakosság

11215801_471610422991661_5018977953094391690_n

 

 11281798_470869316399105_1400761324_n

 

 Munka után jól esik a zsíros kenyér….

11253840_470869143065789_45299995_n